Időhiány

Nincs időm írni, nincs időm írni... Rémes. Úszom mindennel. Ez a kis energiagombóc az ÖSSZES energiámat lefoglalja. Olyan mint egy örökmozgó. Egyfolytában ügyködik valamit, sürög-forog, feláll, leül, a kezemet kéri, hogy sétáljak vele, ha megkapaszkodik valamiben, fél (vagy mindkét) szemmel figyelem, nehogy zakózzon egyet - de még így is előfordul, hogy eldől, felborul, ilyenkor mindig egy kis szívroham suhan át rajtam. Volt, mikor az utolsó pillanatban kaptam el, reptében. Neki persze fogalma sincs róla, mitől menekül meg - nagyokat mosolyog, mintha csak valami vicc lett volna :) Egyébként nagyon ügyes, szinte repülve rohan még úgy is, hogy csak az egyik kezét fogom. Most már sokáig képes egyedül is megállni, de ezt még nem nagyon hiszi el magáról :) Mikor egy ideje már áll - közben picit imbolyog, élvezi és mosolyog - egyszer csak rám pillant, elneveti magát és vagy a kezembe dől nemes egyszerűséggel, vagy leguggol :) 

A mászás az egész egyszerűen nincs. Nuku, nyista, kampó. Helyette kúszik ezerrel, de a saját kis furcsa technikájával. Kezeivel húzza magát, a lábaival meg kalimpál :) Édi egyébként nagyon. Azért én felhívtam a gyógytornászunkat, mert aggaszt, hogy a mászás ilyen mértékben kimarad... Azt mondta ne aggódjak, gondolkozik néhány gyakorlaton, ami pótolhatja a mászás elmaradt hatásait. Állítólag jövő héten felhív. Bízom benne. Meg hát nem biztos, hogy ez bármit is jelent, de azért én így nyugodtabb leszek.

A maradék időmet a sziszifuszi háztartási munkák emésztik fel. Állandóan pakolok valamit, rend pedig jelentem NINCS. SOHA. Nem is értem... Ennyi pakolászás, és SEMMI. Mindig jönnek újabb és újabb holmik, amiket el kell rendezni... A konyhában tudvalevő, hogy újratermelődik a dzsuva, de még azt tudom leginkább kordában tartani. Tényleg rengeteg apró hülye holmink van - ezek száma is folyamatosan nő... Őrület. Van egy bizonyos hely a lakásban, ahol MINDIG felgyülemlik a lom. Ezek többnyire Emberem vackai - ruhák, fogasok, könyvek, utazótáska egy halomba hányva. Rosszul vagyok tőle, de persze hozzányúlnom tilos. :( Valahányszor nagy ritkán elpakolja, két nap múlva újratermelődik. Ez valami energiablokkolt hely lehet vagy valami ilyesmi.

Jaj, gondoltam, hogy leírom a "szenvedéseimet" is. Hát erről regényt lehetne írni. Azért baromi nehéz totális szimbiózisban élni egy önálló akarattal rendelkező, már most önfejű kis lénnyel... Húú... Sokat, nagyon sokat szeret ölben lenni, viszont a hordozót nem bírja, így a karom, hát az majd leszakad mostanában. Egyre nehézkesebb így gyümölcsöt hámozni, zöldséget darabolni, cumisüveget elmosni, cipőbe bújni és még sorolhatnám. Néha az az érzésem, hogy filmre kéne venni, amit művelünk. Ügyetlenkedem ezerrel. Mert valahova beakad a pulcsim ujja, lerántok valamit vagy leverek ezt-azt, közben Ficere elér egy üveget, vagy belenyúl a püréjébe és már keni is a hajamba, vagy a fülembe, én felborítom a kölespelyhes zacskót, hullik a kölespehely mint a hó, megfordulok és leverem a vízzel teli poharat és már bőgnék kínomban, hogy én ezt nem bírom tovább... Számtalanszor történt már hasonló, nem pont ez, nem pont így, de a lényeg ugyanez: kínlódás a köbön. Ja, és mindent leejtek még mindig!!! Állandóan le kell guggolnom a leesett cuccokért, miközben Ficerke már majdnem 9 kiló és nyűg, ha leteszem. Nem mindig, szerencsére, de elég gyakran. Voltak nagyon harmonikus napjaink is, amikor meglepően sokáig békésen eljátszadozott a padlón- csak a közelében kellett lennem.

Még mindig mindent a szájába dugdos. Huhh, szedtem már ki a szájából ezt-azt. Pl. kedden az egyik üveg edény parafa tetejéből kiharapott egy kis darabot. Kerestem mindenhol és mivel nem találtam, teljesen kétségbe estem, hogy lenyelte, de aztán észre vettem, hogy a szájában forgatja még a darabkát. Szerencsére ha mondom neki, hogy nyissa ki a száját, megérti és picit kitátja - így aztán beletúrtam az ujjammal és kiszedtem, ami nem volt odavaló. Egy kicsit zokon vette, amit megértek, mindenesetre én nagyon megkönnyebbültem. Ma reggel meg!... Beleharapott a kalácsos zacskóba. Mivel ezt kezdetben nem tudtuk, csak arra figyeltem fel, hogy furcsa mód valami kalács szerűt forgat a szájában. Kérdeztem Emberemet (mivel épp ő etette), hogy lehetséges-e, hogy még az előző falat müzlit forgatja a szájában. Apuci nem tulajdonított ennek nagy jelentőséget, mondta hogy fogalma sincs. Oké, gondoltam, hát akkor ez még biztos a müzli. De kicsit később, mivel olyan furákat nyelt, meg öklendezett is picit, megvizsgáltam a kalács csomagolását alaposan. Az egyik oldalán egy pici lyuk tátongott, felette a műanyag celofánból hiányzott egy jó nagy kör alakú darab. Riadó!! Emberemmel azonnal megrohamoztuk Ficurka száját, de nem láttunk semmit. Ficere annál inkább nem akarta kinyitni a száját, minél inkább kérleltük. Idegesítette, hogy mi a frászt akarunk tőle. Ember belenyúlt a szájába, kotorászott kicsit , de nem találta a műanyag darabot. Én ismét kétségbe estem, de közben reméltem, hogy egy ilyen pici zacskódarab csak nem okoz problémát... majd kikakilja. Aztán úgy láttam, mintha valamit még rágicsálna és mintha egy apró csillogó darabka kivillant volna a fogacskái között. Azonnal szóltam Emberemnek, hogy azt a darabkát még nem nyelte le szerintem. Újból nekiveselkedtünk - ezúttal felültettük a konyhapultra, én egy kanál kukoricadarával kínáltam, gondoltam így biztosan kitátja a száját. Így is lett, Apuci pedig megtalálta és kiszedte a kör alakú celofán darabot. KOPPP!!! Egy SZIKLA gördült le a szívemről! Olyan felszabadult lettem hirtelen, hogy madarat lehetett velem fogatni :) Ez a kis pöttyke meg csak vigyorgott, fogalma sem volt, hogy mitől menekült meg megint... :