Jan. 28-ától írt bejegyzés. Ez magáért beszél...

Nem szoktam reggel zuhanyozni (este annál inkább), de most kihasználtam a kínálkozó lehetőséget. Ficerénk egész éjszaka nyűglődött, óránként nyöszörögve ébredt, s csak felületesen aludt vissza a szopi után. Reggel 7 után sikerült végre mély álomba zuhannia, s ami szokatlan és új, hogy azután is folytatja az alvást, hogy én kikeltem az ágyból. Sőt. Lehet, hogy épp ezért?... Talán most már nem igényli szinte folyamatosan az emberi közelséget. Észre vettem, hogy mostanában egyre többször fordul elő, hogy úgy nyugszik meg inkább, ha leteszem a bölcsőjébe, vagy a kis hintaszékébe. Mintha jót tenne neki, hogy csak úgy magában van. Ez igazolja azt a feltevést, miszerint a babáknak maguktól kialakul az igényük arra, hogy "önállósodjanak". Csak hát nagyon kell figyelni :) Egyébiránt továbbra is csak csodálni tudom, hogy Ficere milyen rendes kisgyerek... Többször is előfordult, hogy úgymond "megbeszéltem" vele valamit, és ennek megfelelően viselkedett. Pl. megkértem, hogy legyen nyugiban, amíg megmosakszom, felöltözöm, elkészítem a tápját, s olyankor mindig úgy is tett. Vagy pl. amikor Huginál voltunk múltkor, elmeséltem neki, hogy elugrom a MOM-ba egy órára, addig legyen jó kisfiú, s mint kiderült, távollétem alatt másfél órát aludt az uncsitesó kis hintájában :) Hihetetlen kiskölök :) Azóta is mindent megbeszélek vele. Sírni nem nagyon szokott, csak amikor nagyon szakad a cérna - továbbra is inkább nyög, nyöszörög, morog, s hasonló szép, férfias hangokat hallat :) Szopizások alkalmával, ha már csak nehezen jön a tejcsi, mérgesen felmordul és hirtelen mozdulattal elkapja a fejét a cicimről, amitől az elején néha csillagokat láttam, mára viszont egészen megszoktam. Egy ideje aranyosan "fogja" a cumit - pontosabban ráteszi a kezét - illetve a kis kezével matat a mellkasomon, sőt, mostanában megfogja a kezemet vagy az egyik ujjamat miközben eszik :) A legviccesebb, amikor "Superman tartásban", azaz egyik kezét ökölben összeszorítva, karját kinyújtva a magasba emelve szopik :) Ha viszont épp nincs kedve a ciciből szopizni (mert az ugye a cumisüveghez képest az sokkal megerőltetőbb), akkor két lehetőség van: előbb haragosan, majd elkeseredetten üvölteni kezd (na pl. ilyenkor szokott szakadni a cérna), vagy fogja magát és nemes egyszerűséggel egyik pillanatról a másikra bealszik. Ha karban tartjuk, gyakran veszi fel a "gondolkodó pózt", ami annyit tesz, hogy egyik karját behajlítva megtámasztja az állát, másik kezét pedig a behajlított karja alá helyezi :)

Imádom, amikor álmában rötyög, és amikor kaja után nagyokat mosolyog. Sajnos az is előfordul, hogy az alvásból hirtelen ijedten felriad, vagy felsír. Az ijedt felriadás leggyakrabban szülés után volt jellemző - szerintem ez a születési sokk miatt van.

Amit nagyon utál, az a sapka, amikor a homlokára csúszik - ami azt illeti, ezt teljesen megértem, ui. ezt én is gyűlölöm. Ezért séta közben bőszen húzogatom hátrafelé a fején a sapkát. (Hú de várom már a jó időt! :) ) Utálja még, amikor a közelében orrot fújnak - ez még az a zaj, amitől folyton megijed, én meg mérgelődöm, amikor emberem a náthájával küszködve nagyot fúj a zsebkendőbe...

Szeret viszont pelus nélkül szellőzni a kiságyon - ilyenkor mindig nagyokat vigyorog valamilyen ismeretlen dimenzióbéli barátjára - úgy tűnik jól szórakoznak egymással :) Ez a titokzatos barát valahol jobb kéz felé a hátam mögött helyezkedik el a plafon magasságában. Imádja azt is, amikor puszilgatják (ezt anya is imádja :) ) - pl. amikor a nyakát csókolgatom, mozdulatlanná válik, s érdeklődve figyel, várva a további puszihalmot :) A hasát puszilgatva pedig meg lehet nyugtatni - hát ilyen pasi ez :)

Általánosságban elmondható, hogy az esték nyűgösebbek, a reggelek jó kedvűek, vidámak, csicsergősek - tán épp ezért ilyenkor rendszeresen jókat "beszélgetünk", vidámkodunk a pelenkázó asztalon, míg A-ka szellőzik. Számomra az idő egy elvont fogalommá vált - amikor épp nem Ficerézek, pánikszerűen próbálom kitalálni, hogy épp mire fordítsam az "üresjáratot" - na többek közt emiatt tartott kb. egy hétig megírni ezt a posztot...

Nem elég...

Még egy-két kar vagy kéz igazán elkelne...

Első kiruccanásunk - egy kalandos nap

Tegnapelőtt igazán kalandos napunk volt. El kellett vándorolnunk a Heim Pál Gyermekkórházba megnézetni a kis lábikóját, amire azt mondták a dokinénik, hogy kissé befelé áll (enyhén csámpika), s mivel Emberem nem tudott aznap velünk jönni, kitaláltam, hogy összekötjük a kellemest a hasznossal: benézünk Hugihoz, s onnan majd ő visz minket a kórházba. Így is történt, előtte azonban beugrottunk a használt babaáruk boltjába, s végre beszereztem A-kának egy kis pihenő hintaszéket, amin színes játékfigurák csüngnek és még rezgő üzemmódba is be lehet állítani (most is ebben szundikál éppen :) ). Hugihoz éppen csak beszaladtunk, hogy A-ka kajáját elkészítsük, mert a kórházba meghatározott időintervallumban kellett odaérni, s abból majdnem kicsúsztunk a különféle akadályozó tényezők miatt (cumisüvegért vissza kellett fordulni, továbbá út közben kiderült, hogy elfogyott a szélvédőtisztító folyadék, úgyhogy emiatt egy benzinkútnál meg kellett állnunk, ahol kb. 10 percig próbálgatták, hogyan kell kinyitni a motorháztetőt...). A kórház meglehetősen borzalmas élményt nyújtott. Már lent, a bejelentkezés is nehézkesen ment, az adminisztrátor néni kb. fél óráig vitte fel az adatokat, majd közölte, hogy a számítógépes rendszerrel valami probléma van. Kicsit később az emeleten kiderült, hogy le is állt, így aztán a jól bevált régi módszerhez folyamodtak: doki bácsi kiszólt, jelentkezzen aki ortopédiai vizsgálatra érkezett, s adjuk oda a beutalókat. Ez alapján kezdték az embereket beszólítgatni. Mázli, hogy fél óra várakozás után mondtam Huginak, telepedjünk le az ajtó közelében, hátha jobb helyünk lesz ott. Ennek köszönhetően elsőként tudtam odaadni papírunkat doki bácsinak, s így elsőként szólítottak be minket. Szerencsére egyúttal elvégezték a kötelező csípővizsgálatot is, így emiatt nem kell a jövő héten újból becaplatnunk erre a borzalmas helyre. Iszonyatos tömeg volt, nyomasztó folyosó, s abszolút káosz hangulat. Hugi szerint a nyolcvanas évekbe csöppentünk vissza - volt is benne valami... Csípővizsgálat után megnézték a lábfejét is, miután azt tanácsolták, hogy naponta 5-6x tornáztassuk, azaz kifelé kell fordítgatni, majd két hónap múlva menjünk vissza kontrollra, s ha nem javul, akkor kis gyógy cipőcskét kell kapnia. Remélem ezt elkerüljük, úgyhogy azóta rendszeresen fordítgatom kifelé a kis lábfejét. Miután végre kiszabadultunk a nyomasztó épületből, elszaladtunk még egy bababoltba hordozót venni, ami alkalmas újszülöttek hordozására is. ERre - mint nem oly rég rádöbbentem - óriási szükség van, mivel a mózesben számomra iszonyatosan nehéz cipelni őt - főleg hosszú távon. Nagyon klassz kis hordozót szereztünk be, remélem alaposan kihasználjuk majd! :) A nap hátralevő részét Hugiéknál töltöttük, megcsodáltuk a gyerekszobájukat, Ficere letesztelte leendő unokatesója hintáját, én kipróbáltam Hugi fejőkészülékét. Elég későn érkeztünk haza - olyan fél nyolc körül, addigra Ficere elfáradt (nem csoda), annyira, hogy épp mikor leparkoltam az autót éktelen sírásba kezdett. Szerencsére apukája itthon volt, úgyhogy erős és biztonságot nyújtó férfikezek hamar megnyugtatták, s bevitték meleg otthonunkba.

Fixrozás

Most először fixíroz több hosszú perce egy láthatóan létező tárgyat (ez így nem igaz, mert a nappaliban levő szobanövény egyik levelét pl. megbabonázva figyelte valamelyik nap...) - egy felfüggesztett csili-vili játékot -  és nem valami fénylényt egy ismeretlen dimenzióban. Határozottan kezd "megérkezni" :)

Éjszakai boldogság

A lágy szuszogás megnyugtató ritmusa félálomban mosolyra késztet. Az aprócska test ellazultan fekszik mellkasomon, rábízza magát az anyai ölelésre. Hamvas bőre, selymes haja édesen cirógatja karomat a meleg paplan alatt. Puha gyermekillata aranyra festi az éjszaka csendjét, a boldogság virága kék fényével beragyogja szívemet, s én békésen folytatom utazásomat álomországba.

Tündérekkel társalgó

Nézi a "semmit", egy pontot a levegőben - általában a fény felé fordulva - és hatalmasakat vigyorog, nevetgél, gőgicsél :)

Túl az első hónapon

Gondolatban már ezer posztot megírtam, rövidet és hosszút, elbeszélőt és lírait, de még mindig ott tartunk, hogy "programozottan" pisilek, zuhanyzom és eszem, lopva intézem létfenntartáshoz szükséges teendőim, illetve azon nyomban félbe hagyom az aktuálisan végzett cselekvést, amint megszólal a pici nyöszörgő hangocska. A nap többnyire etetéssel, büfiztetéssel, pelenkázással, altatással és Ficerével való beszélgetéssel telik :) Most is csak azért jutottam a géphez, mert rávettem magam, hogy szoptatás közben egy ujjal pötyögjek, ui. van egy-két fejlemény, aminek szeretném, ha írásos nyoma maradna. Pl. annak, hogy pont egy hete vettem észre először, hogy "megörült  nekem". Mintha a kedveskedésemre (vigyorgó tyütyörészés, konkrétan) mosollyal válaszolt volna. Ebben azért is lehet valami, mert aznap pont itt jártak Anyuék és ők is megjegyeztek valami hasonlót. Aztán este Emberem említette meg, hogy szerinte Ficere már figyel ránk, kommunikál a szemével. Azóta többször is olyan érzésünk támadt: felismer minket. Tenap este Emberemet határozottan fixírozta, s közben hatalmasakat mosolygott :))

Még arról sem írtam, hogy kb. két hete ronda tejkiütések jelentek meg a gyönyörű pofikáján, ami teljesen megriasztott minket. Emberem azonnal a tápszert kezdte okolni, én kétségbe estem, s még jól össze is vitatkoztunk azon, hogyan kéne Ficerét etetni. Végül utánaolvastunk a dolognak + konzultáltunk a Doki nénivel, így valamelyest lehiggadtunk, megtudtuk ugyanis, hogy ez egy ismert jelenség a 4 hetes csecsemőknél - s főként a fiúknál: állítólag hormonális változás okozza, valószínűleg női hormonok ürülnek ilyenkor a szervezetükből. Hát én annyira nem örülök ennek, mert szegénykének rémisztő állapotban van az arcbőre - telis-tele kiütésekkel, van amelyik pattanásra hasonlít, van amelyik gríz szerű, ahhoz hasonló, amilyen a homlokomon volt kb a 4-5. hónapban. Az is meglehetősen ijesztő volt. Szerencsére eltűntek nyom nélkül, így bízom benne, hogy Kisemberünk is hamar megszabadul a ragyáitól :(. Sajnos még vannak - épp ma nőtt két nagy dudor a bal arcocskája közepén, de remélem a 2. hónap végére végleg nyomtalanul eltűnnek - ezzel biztatnak a szakértők.

Tejem továbbra se sok :(, pótoljuk tápszerrel. Ezen a téren is volt egy kis vitánk, de szerencsére itt is lecsillapodtak a kedélyek. Úgy néz ki, találtunk olyan tápszert, ami tartalmaz pro- és prebiotikumokat, illetve direkt allergiára hajlamos csecsemők részére fejlesztették ki. Na most, én hiszem, hogy Ficerénk egyáltalán nem hajlamos semmiféle allergiára, de Emberem még véletlenül sem szeretné, ha bármiféle allergia kialakulna a szervezetében (természetesen én sem, de én valahogy jobban bízom abban, hogy aprónk teljesen egészséges - hmm, a köldökzsinór mintalevételt viszont én szorgalmaztam, intéztem és álltam költségileg...), így örülünk, hogy találtunk egy ilyen tápszert. Még nem szereztük be, de legalább tudjuk, hogy létezik.

Múlt héten megtettük első közös sétánkat kettesben :) A babakocsi ringatózására Ficere hamar álomba zuhant, és még a földút buckái sem bírták felébreszteni. Jól esett nekem is a kb. fél órás séta - nem is tudom, mikor járkáltam utoljára ennyit egyfolytában (leszámítva a családdal tett hétvégi sétánkat).

Ma felhívtam a Doki nénit, megkérdeztem mi a teendő a BCG oltás helyével, ami mostanában kezdett el bepirosodni a kis karján, valamint felfedeztem egy kis csomót A-ka tarkóján, ami szintén nyugtalanítani kezdett. Szerencsére egyikkel sincs semmi gond - a kis nyirokcsomó elő szokott fordulni, nincs vele semmi teendő, s az oltással is csak akkor kell foglalkozni, ha esetleg váladékozna - ez esetben alkoholos vattával le kell fertőtleníteni. Azért remélem nem fáj neki... :( Holnap még felhívom a védőnőt is, hogy őt is megkérdezzem.

Együtt alvásainkat nagyon élvezem, és persze Csöppségünket is - továbbra is fantasztikus kisbaba és annyira jópofa grimaszokat vág, hogy kész élmény az arcát tanulmányozni :) Sírni nem igazán szokott, inkább "csak" kiabál, de leginkább nagyokat nyög, illetve morog :)) Igazi pasi! ;)

Felismerés

Minden eddigi döntésem és tettem értelmet nyert.

Mosoly

Úgy tanultuk, hogy 2 hónapos korban jelenik meg az ún. "szociális mosoly". Ez a mosoly, aminek úgymond "értelme" van, ami válasz a gondozó mosolyára. Azelőtt,  tudomány szerint csak "reflexes" mosoly létezik. Hát kezdek ebben kételkedni... Bár az, hogy mikor az orrocskáját viccesen megsimítom, vagy össze-vissza puszilgatom a lábacskáját és/vagy a kiskezét, nagyokat vigyorog folyamatosan, lehetséges, hogy még csak reflexes válasz...

A-ról

Biztosan úgy van ez, hogy minden anyuka a saját gyerekét tartja a legaranyosabbnak, legszebbnek, legédesebbnek stb. és így van ez jól. Bevallom, velem sincs ez másképp, ha A-ra nézek, egyszerűen meghatódom, s nagy adag szeretet hullám önti el a szívemet és remélem, hogy boldog baba - már amennyire ez lehetséges - és boldog ember lesz. Ilyen nagyon előre is tudok szaladni az időben :)

Érdekes, hogy mielőtt megszületett, mindvégig kislányban gondolkoztam, nem nagyon fordult meg a fejemben, hogy fiam is születhet, s amikor megmondták, hogy nagy valószínűséggel kisfiú, kissé megijedtem: mihez kezdek én egy fiúval?? Aztán, próbáltam magam "átállítani", ami elég jól sikerült is, de erről igazából akkor győződtem meg, amikor megszületett, mert abban a pillanatban éreztem: csak Ő és senki más. Csakis ő lehet az én gyermekem, senki de senki más nem kellene, s eszem ágában sem volt irigykedni a lányos anyukákra - erre a kórházban figyeltem fel, kb. a 2. napon - hirtelen rádöbbentem A-hoz képest mennyire hidegen hagy a többi csecsemő - beleértve a kislánykákat is. Csakis "A-ka" lázban égtem :)

Néha az a benyomásom, mintha kis bölcs lenne, s időnként meglepő amiket produkál. Pl. megkérem, hogy maradjon egy kicsit békében (pl. amikor muszáj wc-re rohannom), akkor tényleg csöndben és nyugalomban megvár. Általában nem sír, hanem éber figyelemmel kapálózik a kis végtagjaival, figyelget és gügyörészik (inkább nyüszög). Talán a tündérekkel diskurál :) Most kipróbáltam a baba-szőnyeget, amit a "pót-nagyijától" kapott, és irtó jól érzi magát benne, annak ellenére, hogy nem azokat a tárgyakat, játékokat nézegeti, amik fel vannak rá aggatva, hanem ismét valami negyedik dimenzióba bámul feszült  figyelemmel... :) Érdekes, hogy az utóbbi napokban mennyivel többet van ébren, mint eddig... Tegnap délután alig aludt - mondjuk, ebben mi is "hibásak" vagyunk, mert jöttek az uncsitesók és folyton sikerült valami olyan zajt produkálnunk, amivel felébresztettük. Egyébként most már egyértelmű, hogy ölben és társaságban érzi magát a legjobban, egyedül, egy helyben nem szeret meglenni - egy idő után megnyikkan és jelzi, hogy ez nem tetszik neki (de akkor sem bőg). Most is már kezd nyöszörögni a szőnyegen, ezzel tudatja velem, hogy megunta a dolgot. Imádja a változatosságot, s lehetőleg jó sokat kell vele sétálni a lakásban. Azt csípi :) Kényelmes kis emberke lesz, ugyanakkor el is tudja önteni a düh. Elképesztő kitartással, s egyben mérgesen tud kutatni a cici után, amikor éhes. Ha izgatottságában nem találja, egészen bevörösödik a feje, összehúzódnak az izmok aprócska arcán, amitől olyan "kisördögös" lesz a feje. Az ilyen pillanatokban "kis Krampuszomnak" hívom és még így is imádnivalónak találom a kis pofikáját :)

Nézem az arcocskáját, gyönyörködöm benne - mindene szép, formás, a sok haja a feje búbján mókásan égnek áll egy kis csomóban - pont mint a mesefiguráknak - talán Bolkának volt ilyen :)) Egy szó mint száz: imádom :))

Köldökcsonk

Ma reggel apa megtalálta porszívózás közben. A gyerekszoba előtt előtt hevert a padlón - nem sokat tévedtem... :)

Kemény "kiképzés" :)

Annyi mindenről szerettem volna írni az elmúlt napokban, de hát ez teljes mértékben kivitelezhetetlen volt. Most is lehet, hogy meg kell szakítanom a bejegyzést egy kis felnyüszítő hangocska miatt... :) Hát, igen, ezúttal a saját bőrömön tapasztalom, hogy ez bizony 24/24 órás szolgálat, és sokszor a wc-re menés is jelentős tervezési- szervezési munkát igényel. Mindez főleg azért, mert Emberem úgy egy héttel ezelőtt elkapott valami kórságot (pont most!!), ami olyannyira kiütötte, hogy gyakorlatilag ő is ápolásra szorult :(( Persze még így is készítgette a tápot, és amiben tudott, segített, de én inkább arra kértem, hogy gyógyulgasson és lehetőleg tartsa magát távol A-kától. Ha néha meg is fogta, akkor maszkot húzott, de az idő nagy részét inkább karanténban töltötte szegény. Én meg tartottam a frontot 24/24 és néha már-már a kiborulás szélére sodródtam. Pl. éjjel, amikor 3 órát nem bírtam egy huzamban átaludni, vagy amikor kisfiunk nem tudta eldönteni, hogy akar-e enni vagy sem (nyüszít-szippant kettőt majd bealszik-leteszem felnyüszít- szippant hármat bealszik- leteszem, nyüszít... stb. stb. stb.), vagy amikor bealudt ugyan, de az nem tartott tovább negyed óránál... Normál felállásban ilyenkor apa átvette egy időre, és nála megnyugodott, addig pedig én szusszantam egyet, vagy bekaptam valami kaját és új erőre kaptam. Most kiestek ezek a "felfrissülések", és kezdtem csöndben totál bekrepálni. (Felébredt :) Most cumiztatom.) Szóval, nem tudom, mikor fog változni a helyzet, de jelenleg másból sem áll a nap, mint etetés-alvás (ez kezd csökkenni, így én is kevésbé tudom kihasználni ezt az időt)- altatás- pelenkázás. Egy-egy étkezés általában 1- 1,5 óráig tart, mert ennyi idő alatt szopik 50-70 gr tejcsit, s ennek már örülünk. Ezután még olyan 90-100 tápot legurít a kis haspók :) A szoptatások alatt vagy én is bealszom, vagy olvasgatni próbálok, esetleg elintézek egy-két telefont. Erre azért van szükség, mert kb. 3-4 óránként van etetés, s ha kb. másfél óráig tart, akkor gyakorlatilag tényleg mást sem csinálok egész nap... Mindemellett senkivel nem cserélnék és így is én vagyok a legboldogabb holdkóros anyuka a világon :)