Tegnapelőtt igazán kalandos napunk volt. El kellett vándorolnunk a Heim Pál Gyermekkórházba megnézetni a kis lábikóját, amire azt mondták a dokinénik, hogy kissé befelé áll (enyhén csámpika), s mivel Emberem nem tudott aznap velünk jönni, kitaláltam, hogy összekötjük a kellemest a hasznossal: benézünk Hugihoz, s onnan majd ő visz minket a kórházba. Így is történt, előtte azonban beugrottunk a használt babaáruk boltjába, s végre beszereztem A-kának egy kis pihenő hintaszéket, amin színes játékfigurák csüngnek és még rezgő üzemmódba is be lehet állítani (most is ebben szundikál éppen :) ). Hugihoz éppen csak beszaladtunk, hogy A-ka kajáját elkészítsük, mert a kórházba meghatározott időintervallumban kellett odaérni, s abból majdnem kicsúsztunk a különféle akadályozó tényezők miatt (cumisüvegért vissza kellett fordulni, továbbá út közben kiderült, hogy elfogyott a szélvédőtisztító folyadék, úgyhogy emiatt egy benzinkútnál meg kellett állnunk, ahol kb. 10 percig próbálgatták, hogyan kell kinyitni a motorháztetőt...). A kórház meglehetősen borzalmas élményt nyújtott. Már lent, a bejelentkezés is nehézkesen ment, az adminisztrátor néni kb. fél óráig vitte fel az adatokat, majd közölte, hogy a számítógépes rendszerrel valami probléma van. Kicsit később az emeleten kiderült, hogy le is állt, így aztán a jól bevált régi módszerhez folyamodtak: doki bácsi kiszólt, jelentkezzen aki ortopédiai vizsgálatra érkezett, s adjuk oda a beutalókat. Ez alapján kezdték az embereket beszólítgatni. Mázli, hogy fél óra várakozás után mondtam Huginak, telepedjünk le az ajtó közelében, hátha jobb helyünk lesz ott. Ennek köszönhetően elsőként tudtam odaadni papírunkat doki bácsinak, s így elsőként szólítottak be minket. Szerencsére egyúttal elvégezték a kötelező csípővizsgálatot is, így emiatt nem kell a jövő héten újból becaplatnunk erre a borzalmas helyre. Iszonyatos tömeg volt, nyomasztó folyosó, s abszolút káosz hangulat. Hugi szerint a nyolcvanas évekbe csöppentünk vissza - volt is benne valami... Csípővizsgálat után megnézték a lábfejét is, miután azt tanácsolták, hogy naponta 5-6x tornáztassuk, azaz kifelé kell fordítgatni, majd két hónap múlva menjünk vissza kontrollra, s ha nem javul, akkor kis gyógy cipőcskét kell kapnia. Remélem ezt elkerüljük, úgyhogy azóta rendszeresen fordítgatom kifelé a kis lábfejét. Miután végre kiszabadultunk a nyomasztó épületből, elszaladtunk még egy bababoltba hordozót venni, ami alkalmas újszülöttek hordozására is. ERre - mint nem oly rég rádöbbentem - óriási szükség van, mivel a mózesben számomra iszonyatosan nehéz cipelni őt - főleg hosszú távon. Nagyon klassz kis hordozót szereztünk be, remélem alaposan kihasználjuk majd! :) A nap hátralevő részét Hugiéknál töltöttük, megcsodáltuk a gyerekszobájukat, Ficere letesztelte leendő unokatesója hintáját, én kipróbáltam Hugi fejőkészülékét. Elég későn érkeztünk haza - olyan fél nyolc körül, addigra Ficere elfáradt (nem csoda), annyira, hogy épp mikor leparkoltam az autót éktelen sírásba kezdett. Szerencsére apukája itthon volt, úgyhogy erős és biztonságot nyújtó férfikezek hamar megnyugtatták, s bevitték meleg otthonunkba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése