Az élet nehéz

Soha nem fordult meg eddig a fejemben, hogy milyen nehéz "világra jönni". Arra már többször gondoltam, mennyire nehéz lehet "elmenni", itt hagyni az életet, de az, hogy megszokni a földi létet szintén gyötrelmes, soha nem futott át az agyamon. Pedig az. Hiába igyekszünk mindent a lehető legkíméletesebben, a legnagyobb szeretetben megadni csöppségünknek, azért az egyértelmű, hogy az emberi lét megszokása fájdalmas. A folytonos föl-le öltöztetések, az "időre" kajálás (szerencsére ez már egyre ritkább), a büfiztetés, a pelus cserék, a fürdetés, az altatás - ezek mind-mind bezavarnak az ő kis komfort érzetébe. Ha jól belegondolunk, az ő szemszögéből nézve folyamatosan nyúzzák-vonják őt, mindig késztetik valamire, amihez neki semmi kedve. Miért is lenne? Az anyaméhben jó meleg volt, a táplálék jött magától, néha, amikor kedve támadt belekortyolgatott a magzatvízbe, , öltözködni sem kellett és akkor aludt és ébredt, amikor neki tetszett. Szóval mielőtt azt hinnénk, hogy a kisbabáknak milyen könnyű, hát jelentem, egyáltalán nem az. Sőt...

Csillag gyermek

El se hiszem, hogy ilyen csodálatos kisfiút hoztam a világra :) Nagyon békés, béketűrő, nyugodt baba, szinte hihetetlen. Legalábbis annak alapján, amit Anyutól hallottam magamat illetően, hát biztosan ég és föld a különbség. Állítólag én folyton bőgtem. Ez a kicsi meg csak akkor nyikkan meg, ha tényleg valami baja van, vagy esetleg unatkozik. Akkor sem bömböl torka szakadtából, hanem először csak szaggatottan nyőgicsél, s csak később indul be, amikor nem kap megfelelő választ az igényeire. Ilyen nagyon ritkán volt csak. Még az "éhezés" idején sem sírt csak az elején, aztán inkább úgy adaptálódott a helyzethez, hogy folyton aludt... :( Megható kisgyerek, komolyan. Mint egy mesefigura :) Szoktam neki mesélni A-káról, aki az Égből megpillantott minket, látta, mennyire sóvárgunk gyerkőc után, s úgy döntött, hogy leszáll hozzánk és mi leszünk a szülei :) Azt hiszem, a mai gyerekek tényleg mások mint a korábbiak. Nem csak ezt a "nem-sírósságot" tudom felhozni, van más is. Bár ez lehet, hogy régen is így volt, minden babánál. Észre vettem, hogy mindig valamilyen "láthatatlan" dologra figyel a levegőben. Szerintem lát olyan "elemeket" - mondhatnám azt is, hogy "elementálokat", amiket mi már nem. Van, hogy csak úgy kapkodja a fejét, s közben egyik pillanatról a másikra változik az arckifejezése. Szerintem figyelemmel kíséri az angyalok, tündérek, manók ügyködéseit :). Sokszor néz a fejem fölé. Azt gondolom, ilyenkor látja az aurámat. Szoktam is kérdezgetni, milyen színű - persze választ nem kapok :) Szóval egy igazi kis "csillag gyermek" érkezett hozzánk :)

Egyébiránt a "tejbe-zri" kezd megoldódni - kicsivel több tejcsit szopizik (olyan 40-50-60 gr-ot), amit aztán táppal egészítünk ki. Így szerencsére már majdnem visszanyerte eredeti súlyát, visszatértek a kis pofizacskói is :) Előszeretettel alszunk együtt nagyokat - a leghosszabb alvásokat együtt ejtjük meg, mert az olyan megnyugtató, puha és biztonságot nyújtó - valószínűleg a régi szép emlékeket idézi :) Észre vettem, hogy a lehatásosabb módszer a megnyugtatására (a cicizésen kívül, amit mi "pszicho-cicizésnek" hívunk), amikor meglengetem a levegőben és táncolok vele. Szinte biztos vagyok benne, hogy ilyenkor felidéződnek benne azok az idők, amikor "együtt tornáztunk".

A köldökcsonkja tegnapelőtt leesett és fogalmunk sincs hol lehet - szépen eltüntette. Néztem mindenfelé, de sehol nem leltem. Előfordulhat, hogy néhány hónap múlva megtaláljuk valamelyik sarokban :)

Holtpont

Azt hiszem ma megint eljutottam egy holtponthoz. Ismét ellátogattunk a gyerekdoki nénihez, ahol kiderült, hogy A. további 10 dekát fogyott az elmúlt két napban. Sejtettem, hogy ez lesz az eredmény (a kis pofikája teljesen lesoványodott - bárcsak már az enyém fogyna...), mégis amikor szembesültem vele, teljesen magam alá zuhantam. Előszöris eszembe jutott az első kínkeserves nap és éjszaka, amikor A-kának nem adtunk pótlást, bízván abban, hogy elég lesz az anyatej. Emlékszem, egy hajszál választott el attól, hogy lerohanjak elkészíteni a tápot és megcumiztassam. Nem hiába éreztem így... A dokinéni szinte biztosan elvétette a mérést, magam sem akartam elhinni, hogy 70 gr-ot szopizott a rendelőben a gyerek, amikor eddig 40 ml volt a legnagyobb mennyiség, az is csak egyetlen egyszer. Mivel ez a mai eredmény kész katasztrófa, azt az utasítást kaptuk, hogy szopi után tápszer, amennyi belefér. Belegondoltam, mit művelünk szegény gyerekkel és őszintén szólva teljesen belefacsarodott a szívem. Először éheztetjük, most meg valószínűleg tömni fogjuk, mert igen gyorsan el kell kezdeni híznia... Szóval gáz. Az egészben csak az vigasztal, hogy A-ka legalább már ehet kedvére. Ja igen: ha másképp nem megy, akkor cumisüvegböl. Ha dőlni fog a tejem, akkor majd úgyis szopizik, ha akar. Azért a dokinénire igencsak mérges vagyok, mert ha nincs ez a félre mérés, akkor jó sok kínlódástól kímélhettük volna meg a kis drágát. Nem baj, most már legalább tudjuk merre van az előre és innentől már csak jobb lehet... Remélem.

Mosoly

Úgy hiszem teleraktuk a pocakot, ringatom a karomban, ő szemét lehunyva pihen, s miközben tánclépésekben himbálózom, többször is elmosolyodik elégedetten, sőt, egyszer még fel is kacag. Szerintem felidéződtek benne azok az emlékek, amikor még a magzatvízbenlebegett miközben tornáztam... :)

Higgadás

A. a kezemben (büfiztetem...), így kicsit nehézkesesn írok... Ma voltunk varatszedésen, szerencsére teljesen gyorsan és fájdalommentesen zajlott a dolog, s a Dokinéni soron kívül ellátott. Az alhasi érzéketlenség  - ami azért meglepett - állítólag egy év múlva elmúlik. Felírt még vasat, s beidézett 6 hét múlva kontrollra.

Itthon ma nyugisabban telt a nap, A-kát gyakrabban szopiztatom, így nincs ideje megéhezni :) Egyébként pedig vedelem a piát :) Holnap du. megyünk vissza a gyerekdoki nénihez, akkor kiderül, hogyan változott A. testsúlya. Sajnos a mi mérlegünk meglehetősen megbízhatatlan...

Boldogságos felfordulás

Az életünk fenekestül felfordult és semmi más nem tudna boldogabbá tenni :) Cumisüvegek és tartozékai hevernek az asztalokon, komódon, szinte minden bútordarabon egy textil pelenka, kis kesztyűk, zoknik elejtve itt-ott a földön, mini párna és takaró feltúrt ágyunkon, szennyes kisruhák egy kupacban, s mindehhez édes baba illat a gyerek szobában, ahol A-ka békésen szunyókál, nem is sejti szülei aggódó igyekezetét... :) Csak ez a tej kérdés rendeződne! Jelenleg vedelem a tejserkentő Mecsek teakeveréket, sárgarépa- és őszibaracklét, szedem a Motherlove tejtermelő kapszuláját és bízom benne, hogy egyre több tejem lesz. Felhívom a homeos hölgyet is, hátha van valami jó kis szere (biztos van).

Egyébként ma reggel és délelőtt szopi után már nem volt olyan nagy ordítás mint éjszaka és tegnap, ezért azt remélem, hogy több kaját tudott magához venni mint eddig. Bízzunk benne...

Tejbe-zri

Ma kegyetlen napunk volt. Nem hittem volna, hogy ilyen keserves szoptatási problémáink lesznek... A. rengeteget enne, de nincs annyi tejem, ami eddig nem volt gond, mert kipótoltuk a hiányzó mennyiséget tápszerrel, amit cumisüvegből kapott meg. Ennek sajnos az lett a következménye, hogy most már a cicis szopás nyűgös neki, mert megszokta, hogy a cumisüvegből dől a lé, a cicin meg dolgozni kell, ezért "munka" közben kiborul és frusztráltan nyüszít. Most az volna a cél, hogy visszaszokjon a szopizáshoz, ezért nem etethetjük cumiból, csak kiskanállal. Szoptatni pedig jó sűrűn kell, hogy újratermelődjön a tejem, de az, ahogy látom, nem akar újratermelődni :(( Teljesen ki vagyok bukva, ma én is együtt sírtam A-dal és nem tudom, mikor és hogyan fog rendeződni ez a mizéria. Miért nincs tejem?? Ha lenne, minden olyan szépen menne... A. nagyon rendes kisbaba - csak én nem vagyok rendes. Olyan mérges vagyok magamra!!

A gyerekdokinéninél

Ma leesett az első hó, így A-kával gyönyörű hólepte tájban látogattunk el a gyerekdoki nénihez. Megállapította, hogy sajnos elég sok súlyt vesztett - 4550 grammról 4100-ra ment le, ezért kicsit elszomorodtam. Van némi problémánk a szopizással, pontosabban a tej mennyiségével... Kezdődött azzal, hogy az első két nap után teljesen kisebesedtek a bimbóim, így fejésre kényszerültem. Viszont eddig csak olyan 20-30 ml tejet bírtam magamból kipréselni egy szuszra, ami vasgyúró fiacskánknak képzeletbeli fél fogára sem elég... Emellett lenyom kb. még 50-60 ml tápszert is. Igenám, de akkor miért fogyott ennyit? Amikor tegnap már másfél napja nem volt kakija, a védőnő javaslatára hőmérős módszerrel megkakiltattuk és talán nem kellett volna... Híg széklet jött, aminek lehet, hogy még bent lett volna a helye :( Próbálunk okosak lenni, de nem mindig jön össze. Sok az ellentmondó javaslat, tanács, okoskodás... Jelen felállás szerint legkésőbb 3 óránként cicire kell tennem, és elhagyjuk a tápszert. Hátha megindul a tejem - ez lenne a cél. A dokinéninél már 70 grammot szopizott belőlem, ami nagyon biztató, így megpróbáljuk ezt a módszert. És hát innom kell. Rengeteget... Ez nagyon nehezen megy nekem, aki mindig is nagyon rossz ivó voltam. Még az egy liter folyadékhoz is erőlködnöm kellett, nemhogy 4-hez!... Mindenesetre nincs mese, muszáj most ehhez tartanom magam, mert sok-sok tejcsit szeretnék produkálni ennek a kis krampusznak :)
(A szülésről-születésről próbálok később írni...)

Hormonok?...

Nézem őt, és folynak a könnyeim... Elindítottam Enyát a lejátszóban, most szunyókál és álmában mosolyog picit :)

Megszületett

2011. 12. 13-án, 14:05 (hát nem, nem 15-kor... :)) ) világra jött az én barack arcú, sütemény illatú, varázslatos, hajasbaba fiacskám. Császármetszéssel érkezett a mi világunkba (ennek végül így kellett lennie - részletek később). Olyan, mintha mindig ismertem volna őt és folyamatosan Rá vártam volna... Már most egy igazi kis bölcs, türelmes, angyali és nagyon erős... Nincs hozzá fogható. Na igen... ANYA lettem, az Ő anyukája - és ez határtalan boldogsággal tölt el! :)

Részletekkel jövök később, amint kissé elrendeződünk. A lényeg, hogy BOLDOGOK vagyunk, tán soha ilyen boldog nem voltam - esetleg gyerekkoromban... Érdemes volt várni, érdemes volt harcolni, érdemes volt a szívemet bölcsíteni és követni. Kiteljesedtem.