Holtpont

Azt hiszem ma megint eljutottam egy holtponthoz. Ismét ellátogattunk a gyerekdoki nénihez, ahol kiderült, hogy A. további 10 dekát fogyott az elmúlt két napban. Sejtettem, hogy ez lesz az eredmény (a kis pofikája teljesen lesoványodott - bárcsak már az enyém fogyna...), mégis amikor szembesültem vele, teljesen magam alá zuhantam. Előszöris eszembe jutott az első kínkeserves nap és éjszaka, amikor A-kának nem adtunk pótlást, bízván abban, hogy elég lesz az anyatej. Emlékszem, egy hajszál választott el attól, hogy lerohanjak elkészíteni a tápot és megcumiztassam. Nem hiába éreztem így... A dokinéni szinte biztosan elvétette a mérést, magam sem akartam elhinni, hogy 70 gr-ot szopizott a rendelőben a gyerek, amikor eddig 40 ml volt a legnagyobb mennyiség, az is csak egyetlen egyszer. Mivel ez a mai eredmény kész katasztrófa, azt az utasítást kaptuk, hogy szopi után tápszer, amennyi belefér. Belegondoltam, mit művelünk szegény gyerekkel és őszintén szólva teljesen belefacsarodott a szívem. Először éheztetjük, most meg valószínűleg tömni fogjuk, mert igen gyorsan el kell kezdeni híznia... Szóval gáz. Az egészben csak az vigasztal, hogy A-ka legalább már ehet kedvére. Ja igen: ha másképp nem megy, akkor cumisüvegböl. Ha dőlni fog a tejem, akkor majd úgyis szopizik, ha akar. Azért a dokinénire igencsak mérges vagyok, mert ha nincs ez a félre mérés, akkor jó sok kínlódástól kímélhettük volna meg a kis drágát. Nem baj, most már legalább tudjuk merre van az előre és innentől már csak jobb lehet... Remélem.