A-ról

Biztosan úgy van ez, hogy minden anyuka a saját gyerekét tartja a legaranyosabbnak, legszebbnek, legédesebbnek stb. és így van ez jól. Bevallom, velem sincs ez másképp, ha A-ra nézek, egyszerűen meghatódom, s nagy adag szeretet hullám önti el a szívemet és remélem, hogy boldog baba - már amennyire ez lehetséges - és boldog ember lesz. Ilyen nagyon előre is tudok szaladni az időben :)

Érdekes, hogy mielőtt megszületett, mindvégig kislányban gondolkoztam, nem nagyon fordult meg a fejemben, hogy fiam is születhet, s amikor megmondták, hogy nagy valószínűséggel kisfiú, kissé megijedtem: mihez kezdek én egy fiúval?? Aztán, próbáltam magam "átállítani", ami elég jól sikerült is, de erről igazából akkor győződtem meg, amikor megszületett, mert abban a pillanatban éreztem: csak Ő és senki más. Csakis ő lehet az én gyermekem, senki de senki más nem kellene, s eszem ágában sem volt irigykedni a lányos anyukákra - erre a kórházban figyeltem fel, kb. a 2. napon - hirtelen rádöbbentem A-hoz képest mennyire hidegen hagy a többi csecsemő - beleértve a kislánykákat is. Csakis "A-ka" lázban égtem :)

Néha az a benyomásom, mintha kis bölcs lenne, s időnként meglepő amiket produkál. Pl. megkérem, hogy maradjon egy kicsit békében (pl. amikor muszáj wc-re rohannom), akkor tényleg csöndben és nyugalomban megvár. Általában nem sír, hanem éber figyelemmel kapálózik a kis végtagjaival, figyelget és gügyörészik (inkább nyüszög). Talán a tündérekkel diskurál :) Most kipróbáltam a baba-szőnyeget, amit a "pót-nagyijától" kapott, és irtó jól érzi magát benne, annak ellenére, hogy nem azokat a tárgyakat, játékokat nézegeti, amik fel vannak rá aggatva, hanem ismét valami negyedik dimenzióba bámul feszült  figyelemmel... :) Érdekes, hogy az utóbbi napokban mennyivel többet van ébren, mint eddig... Tegnap délután alig aludt - mondjuk, ebben mi is "hibásak" vagyunk, mert jöttek az uncsitesók és folyton sikerült valami olyan zajt produkálnunk, amivel felébresztettük. Egyébként most már egyértelmű, hogy ölben és társaságban érzi magát a legjobban, egyedül, egy helyben nem szeret meglenni - egy idő után megnyikkan és jelzi, hogy ez nem tetszik neki (de akkor sem bőg). Most is már kezd nyöszörögni a szőnyegen, ezzel tudatja velem, hogy megunta a dolgot. Imádja a változatosságot, s lehetőleg jó sokat kell vele sétálni a lakásban. Azt csípi :) Kényelmes kis emberke lesz, ugyanakkor el is tudja önteni a düh. Elképesztő kitartással, s egyben mérgesen tud kutatni a cici után, amikor éhes. Ha izgatottságában nem találja, egészen bevörösödik a feje, összehúzódnak az izmok aprócska arcán, amitől olyan "kisördögös" lesz a feje. Az ilyen pillanatokban "kis Krampuszomnak" hívom és még így is imádnivalónak találom a kis pofikáját :)

Nézem az arcocskáját, gyönyörködöm benne - mindene szép, formás, a sok haja a feje búbján mókásan égnek áll egy kis csomóban - pont mint a mesefiguráknak - talán Bolkának volt ilyen :)) Egy szó mint száz: imádom :))