2012. október 8., hétfő
Tágul a tér
Mostanra már bejárja az egész szobát, amikor játszik (lent is, fent is).
A bázisok megvannak, de azzal, ahogy közlekedik köztük (kúszva, vagy a
kezemet fogva), belakja az egész teret. A kedvencünk a felső szint, ahol a
játékokkal tarkított habtapi mellett ott a mostanság abszolút favorittá
vált hinta és az "alfaholdbázis". A mosógép nagy csoda, amit működés
közben általában elbűvölve figyel - a Hanga által kb. ezer éve
ráragasztott mágnesmatricákat leszedegette és élvezettel rágcsálja őket,
remélem baja nem lesz tőle... A szárítót is nagyon szereti, főleg
megkapaszkodni a rácsaiban. A hatalmas ágyon (matracon :) ) jókat lehet
hancúrozni, sőt, a kis szoba is egyre jobban elnyeri tetszését. A
pelenkázóágyon kurjongatva randalírozik fürcsi után. Azt hiszem,
tegnapelőtt fedezte fel, milyen "nagy" az az ágy, és mennyi, általa
eddig még fel nem derített szegletet rejt :) Vidáman túr bele a gondosan
összehajtogatott nagyobb méretű ruhákból álló kupacba, amiket azért
tettem oda, hogy várjanak Ficerére, míg beléjük nő, a hengerpárnába, ami
egyelőre csak díszként szolgált, és a fejpárnát is itt fedezte fel.
Agyonhasznált fejpárnám azóta már "velünk alszik" :) Nem véletlenül.
Tegnap is, ma is, volt, hogy Ficere kifejezetten odakívánkozott a
párnához :) Nagyon örül neki, magához gyűri vagy paskolja és nevetgél
közben :) Cuki.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése