A mai nap eseményei

Mára mintha elfújták volna a tegnapi nyűgösséget, szépen eljátszogatott magában a kis játékszőnyegen amíg pakolásztam, elvolt a kis pihenőszékében amíg leszedtem a megszáradt ruhákat, és azt is elég jól tűrte, hogy spárga levest készítettem ebédre. Spárga pucolás közben ő a bölcsőben ringatózott és a bölcsőre biggyesztett játékhídon csüngő "kisbarátokat" próbálta jobb belátásra bírni, azaz a szájához vonni őket. Nem nagyon sikerült, ami eléggé frusztrálta. Közben én mellé telepedtem a spárgáimmal és a pucolókészletemmel, s bőszen kommentáltam Ficerének, hogy éppen mit csinálok, és hosszasan ecseteltem, mennyire utálatos dolog számomra a spárga pucolás. A végére elunta magát, s főleg azt, hogy hiába a nagy igyekezet, a kisbarátok csak nem hajlandóak a szájába költözni. Annak sem örült, hogy áttettem a konyha asztalon tanyázó kis pihenő székbe. Ekkor jött a mentő ötlet: újból kipróbáljuk a babahordozót! Megnyugodva konstatáltam, hogy nem hiába adtam ki rá a pénzt, ugyanis ezúttal hasznosnak bizonyult. Ficere elég jól viselte, hogy hozzám passzírozódva kellett tölteni az időt, pedig általában a mozgásban való korlátozottsága zavarja a legjobban. Lekötötték a történések, ui. csak akkor kezdett el benyüszizni, amikor az összeturmixolt spárgalevest le kellett szűrnöm, mivel tele lett "szálkával". Hosszadalmas és unalmas meló volt. (Ettől még in is nyűgös lettem kissé... A leves viszont jól sikerült!!) Aztán még délután is felkötődtünk a "Marsupi"-ba (ez a neve a hordozókendőnek). Ezentúl rendszeresen használni fogom! :)

A kajálás még mindig kicsit fura - elkezdtem újból írni a babafigyelőt, hogy rálátásom legyen a történésekre. Még mindig volt, hogy két-három részletben fogyott el egy adag, de azért volt, hogy egy szuszra bevágott 120-at. Ez már jó. Meg hát lemértem ma mérlegen: kereken 7 kilót nyom a gyerkőc :)

Ma meglátogattak minket szomszéd unokatesóék, hát Ficere nem volt valami barátságos... Elég paprikásan viszonyult a kis vendéghez a végén pedig úgy eltört a mécses, hogy még én is megrémültem. Nem szokott ennyire sírni... Valószínűleg az volt a baj, hogy kimaradt egy alvás, így teljesen elfáradt, aminek ilyen tragikus lett a végkimenetele... :( Amint feljöttünk az emeletre megnyugodott, s pillanatok alatt bealudt.

Este történelmi pillanatnak voltam szemtanúja: megfogta a kis lábfejét és bedugta a lábujjait a szájába!!! :))) Pontosabban: majdnem bedugta. Mert nem volt annyira hajlékony, hogy sikerüljön az attrakció :) Később volt még néhány kósza próbálkozás, de aztán elült a dolog... Mondtam én, hogy a térdhajlat alatti combfogásból lábikó bekapás lesz! ;) Így is történt. :))